1962-ben születtem pedagógusszülők középső gyermekeként. Orvosi hivatást választottam, az emberekkel való törődés a lényem meghatározó része.
A művészetekhez is mindig volt közöm. 12 éves koromtól jártam festészeti/grafikai különórákra, zongoráztam, kórusban énekeltem, táncoltam, szavaltam és versírással is próbálkoztam. Egyik művészeti ág kulcs volt a másikhoz.
Olajfestészettel 2015 óta foglalkozom. Rendszeresen részt veszek kurzusokon, alkotótáborokban. 2020-2022 között kitűnő eredménnyel elvégeztem a Számalk-Szalézi Technikum és Szakgimnázium képző- és iparművészeti munkatárs, festő tagozatát.
„Képet festeni művészet és tudomány is egyszerre.”
Az ecsetes és festőkéses olaj/akril technika a fő profilom, de érdekel a képzőművészet több ága is, például az akvarell. Nincs kizárólagos témám, nyitott vagyok mindenre, ami megihlet az adott pillanatban. Ezért a mély mondanivalók kifejezése mellett szívesen festek dekorációs célból is, hiszen a művészet egyik célja az artisztikus díszítés. Egy valamit érzek: a humánum az, ami felé fordulok akkor is, amikor absztraktot festek.
Nagy kedvencem a művészettörténet, minden lehetőséget megragadok az ebben való elmélyülésre. Talán emiatt kértek fel már tárlatnyitásra is.
Képzés:
Képző- és iparművészeti munkatárs, festő szak (Számalk-Szalézi Technikum és Szakgimnázium) 2020-2022.
Művészettörténeti Szabadegyetem, The Space, 2022.
Tagság:
MANK, Bajai Festők és Kézművesek baráti Egyesülete, Budapesti Képzőművészeti Klub
Korábbi tagság:
Belvárosi Művészeti egyesület, BUKET (alelnök)
Díj:
Nívódíj, XXIII. Nemzetközi Ceredi Alkotótábor, 2020. -Kazah vadászat c. képemmel
The Talent országos pályázat 3. díj 2019.- Ipari táj c. képemmel
Projektmunka:
Digital Dental Art Fogászat Budapest- a klinika falainak dekorációja egyedi absztakt festményekkel (14 db)
Catmuseum Budapest belső tereinek festészeti kialakítása
Egyéni kiállítás:
Kazah emlékképeim – Bácskai Kultúrpalota 2020.
Alkotás öröme, Baja, 2019.
Stílusgyakorlat- Bácskai Kultúrpalota 2018.
Csoportos kiállítás:
Morzsák, Baja MNÁMK, 2023.
Őszi szerelem, Baja Turisztikai Központ 2022.
Nagymaros 2022.
Öregek napja, Szokolya, 2022.
Visszatekintés, Baja 2022.
Csodálatos Baja, Baja 2022.
Ikonkiállítás, Mária-búcsú, Péliföldszentkereszt, 2022.
Művészet Esztergomért adventi kiállítás és vásár, Esztergom, 2021.
Színes gondolatok, Baja, 2021.
BUKET őszi tárlat, Budapest, 2021.
Ceredi művészeti tábor kiállítása, Biatorbágy, 2021.
Stand by me, Budapest, 2021.
Turista voltam Budapesten, Budapest, 2021.
Belvárosi Művészeti Egyesület 2019-2021 között 8 kiállítás
(5 virtuális online, 4 tárlat Budapesten)
XXIII. Ceredi Művészeti Alkotótábor online kiállítása 2020.
Hal-I-Hó, Baja, 2020.
XXII. Ceredi Művészeti Alkotótábor kiállítása, Eger, 2019.
Ez vagyok én, Baja, 2019.
Pályázati kiállítás:
Eurohíd alapítvány, Petőfi 200, Esztergom, 2022.
37. Vizuális művészeti hónap festészet-grafika-iparművészet, Budapest, 2022.
Moho Sapiens, Budapest, 2021.
XXX. Gyáli téli tárlat, Gyál, 2021.
Pilinszky 100: Magam vagyok az örökös magányban, Esztergom, 2021.
XIII. Talent Képzőművészeti Pályázat Növény-Állat- Ember élet és ökológia, festészet kategória, Budapest, 2021.
The Talent pályázat kiállításai -4 db 2019-2020.
Nemzetközi kiállítás:
Artquake-9, Yunus emre, Love’s yourney, Törökország, 2022.
Casa de la Cultura Exhibition, Argentina, 2022.
Duna-Gangesz művészeti híd, Budapest 2022.
Irodalom a vásznon, Márai Sándor emlék-kiállítás, Rimaszombat, 2019.